Avagy a legnagyobb hiba, amit egy zeneiskola vagy egy magántanár elkövethet

Az egész életemet a zenében való elmélyülésre, és magam folyamatos zenei képzésére szenteltem.  Közel húsz éve tanítok főállásban gitározni embereket, sok száz diák fordult már meg nálam. Elfogultság nélkül mondhatom, hogy nagy tapasztalatom van zeneoktatás, és főként gitároktatás tekintetében. Amiről ebben a fejezetben beszélek, két évtizednyi személyes tapasztalatomra helyezem.

Lehet, hogy kicsit messziről futok neki, azonban szeretném meglátásaimat alaposan alátámasztani. Nem titkolt szándékom néhány maradi kollégám szemét is felnyitni, fejükben elhinteni ezt a magot egy későbbi globális változás érdekében.

Egyszer azt olvastam, hogy csupán négy nagy zenei műfaj létezik. Elgondolkodtam ezen és arra jöttem rá, hogy tökéletesen igaz.

1.   Komolyzene

2.   Jazz

3.   Könnyűzene

4.   Folk 

Biztos vagyok benne, hogy sokan gondolják most: de hát hol van a rock, vagy a pop, stb… Vagy ha a jazz külön műfaj, akkor a blues miért nem? És így tovább. 

Haladjunk szép sorjában.

Azt gondolom, hogy a komolyzene megkérdőjelezhetetlenül áll az első külön kategóriában, hiszen oly sok zene gyökerét adja mind harmóniai, szerkezeti, mind dallami tekintetben, továbbá túlságosan különbözik is mindegyik másiktól.

A jazzről szinte ugyanezt tudom elmondani, s bár órákig tudnék erről beszélni most, meg kell elégednünk azzal az indokkal, hogy szinte egyik dobozba sem tudnánk betenni, még akkor sem, ha valamelyik másikból gyökeredzik. Mint ahogyan a folk/népzenét sem. Mert minden nemzetnek van saját zenéje, amit folknak nevezünk.

Semmiképpen nem sorolható be a másik három doboz egyikébe sem. Érdekességképpen említem, hogy ide sorolandó a blues is, hiszen ez az afro amerikai emberek népzenéje volt.

Milyen érdekes és logikus, ugye, a bluest népzenének hívni? 

Elérkeztünk az utolsó nagy csoporthoz, a könnyűzenéhez. Ez okozza a legtöbb fejtörést, hiszen könnyűzenének hívunk gyakorlatilag minden mást.

(Rock, pop, funk, dub, reggae, metal, soul, elektronikus  zene, stb.)

Az, hogy ez a sok más műfaj egy negyedik nagy dobozba mind belezsúfolható, legegyszerűbben úgy magyarázható, hogy ezek mind erősen az első három nagy zenei ág valamelyikéből, vagy éppen egymásból gyökereznek.

Persze itt mondhatnánk, hogy a jazz meg a bluesból származtatható. Ez részben igaz is! Viszont összehasonlíthatatlanul különbözik a két említett zenén belüli variációk száma. Bár van jópár fajta blues forma, amik egyébként valahol mind ugyanazokon a funkcionális vonzástörvényeken alapszanak, azonban eltörpül a jazz által nyújtott, szinte végtelen akkordikus, dallami formai és ritmikai variációk mellett. Hangsúlyozom, ez csupán mennyiségi, nem pedig minőségi különbség! Egyik műfaj sem jobb, vagy roszabb a másiknál.

Szóval már csak a műfajon belüli nagyságrendi különbségei miatt sem lehetne a jazzt belegyömöszölni pl. a folk vagy akár a könnyűzenei dobozba. Míg a blues tökéletesen beleillik az egyikbe. Megemlítendő, hogy minden zenei műfaj hatással volt, van, és lesz is a többire, szóval a határok megkérdőjelezhetők és értelmezhetők. Nekem logikus, egyszerű és elfogadható ez a négy nagy besorolás.

Régen mikor valaki zenélni akart tanulni, esélye sem volt komolyzenén kívül bármire másra. Mondanom sem kell, ez mennyire szomorú. Ami azonban még szomorúbb, az az, hogy sok zeneiskolában vagy magánoktatásban ez ma sincsen másképp. Tisztelet a kivételnek! Van pár jazz iskola és természetesen vannak magán iskolák is ahol opció a klasszikus mellett mást is tanulni. Azonban megdöbbenve tapasztalom, hogy még mindig sok helyen ez a begyepesedett, régi rendszerből maradt, szigorú szabályokon alapuló klasszikus oktatás folyik.

Hangozzék el hát a bűvös mondat, ami mindig mosolyt csal az arcomra:

“Minden zene alapja a klasszikus/ komoly  zene.”  

Brrr… még leírni is kiábrándító volt.

Szinte látom magam előtt a molett elvtarsnőt, ahogyan a zongora szélén lévő üveg hamutálba hamuzik, majd a kis növendék kezére csap egy vonalzóval, amiért nem jó ujjrenddel játszotta Mozartot.

Itt érkeztünk el mondandóm lényegéhez.

A komolyzene, bár évszázadokig, (hozzátenném csak Európában!) uralta a zenét és később hatással volt szinte mindegyik kesőbbi műfajra, nem képezi kikerülhetetlen alapját egyetlen könnyűzenei műfajnak sem! Sem zongorán, sem más hangszeren. Esetünkben főleg nem a gitáron!

Nem KELL klasszikus zongorát vagy gitárt tanulni először ahhoz, hogy valaki zenét tanuljon! Ez egy végtelenül maradi, konzervatív és idejétmúlt kijelentés, tanári metódus.

A múlt század szigorú kockarendszeréből maradt ránk, amit nagyon sok ebben a rendszerben nevelkedett felnőtt tanár magával hozott.

Változott a világ! Mint minden és mindenki más is. Sőt a zene maga is változott. A zeneoktatásnak is változnia kell hát! Vannak persze egyetemes elvek, vagy zenei formák, szabályok amikről tudni kell egy zenét tanuló embernek, azonban hiba azt gondolnia egy tanárnak, hogy csakis egy járható út létezik.

Ez nem így van! Nincsen egyetlen rendszer sem, ami minden egyes embernél működne.

Mondok egy példát:

A legtöbb klasszikus tanár azt vallja, hogy egy gyermeknek először klasszikus zongorát, kottaolvasást, összhangzattant kell tanulnia. 

A legmesszebbmenőkig nem értek egyet ezzel! Én bármikor bebizonyítom, hogy egy gyermek, ha soha, de soha nem tanul összhangzattant, vagy játszik klasszikus darabokat kottából, akkor is boldog gyermek marad, jó emlékekkel arról a pár évről, míg zongorát, vagy gitárt tanult. Ha pedig abból a pár évből egy hivatás lesz, akkor meg profi zenész is vállhat belőle attól, hogy nem tud kottát olvasni, vagy hogy nem ismeri az összhangzattant. 

Az igazsághoz tartozik, hogy természetesen ez hangszerfüggő is. Ha valaki komolyzenésszé válik, előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz megtanulnia a klasszikus alapokat is. Azonban egy gyermeknek, vagy csak egy szimplán hobbiból zenélni vágyó embernek semmi szüksége klasszikus alapokra.

Zenei alapokra van szüksége általánosságban!

Még mielőtt tovább mennék, szeretném leszögezni, hogy én nem a komolyzene ellen beszélek, hiszen én is szeretem és tisztelem, mint bármelyik másik zenét is. Továbbá természetesen ha valaki 8 évesen Mozartot akar játszani, azt boldogan kell hagyni Mozartot tanulni. Sőt! Ha valaki pár év önszántából és örömmel (!) tanult klasszikus zenei képzés után valamilyen bűnös vágytól vezérelve J a tiltott gyümölcsre feni a fogát, és egy Sting dalt akar megtanulni, akkor természetesen nem fognak kárára válni a tanult klasszikus évek, mivel technikailag már képzettebb lesz, mint egy kezdő.  Szóval ilyen értelemben persze, a klasszikus gitár vagy zongora lehet egy jó alap. Vagy inkább úgy mondanám, hogy nem árt.

Viszont aki bluest, Beatles számokat, vagy akár jazzt akar tanulni, azt ne kínozzuk szegényt klasszikus darabokkal, mert nemhogy a zenétől, de az élettől is elvesszük  a kedvét! Továbbmegyek. Nem csak neki, de gyermekeinek is ártunk. Hiszen mivel neki rossz élmény volt, hogy 3 évig gyűlölt gitárórára járni, (amit sokszor a szülők tesznek kötelezővé) ezért az Ő gyermekét sem akarja majd zeneórára járatni, mert ez a rossz élmény marad benne.

Borzalmas tapasztalataim vannak a komolyzenei oktatásról, saját gyermekkori tapasztalataim és tanítványaim által meséltek alapján. Számos olyan ember jött hozzam tanulni, aki évekig járt gitártanárhoz előttem. Volt, hogy nem hittem szememnek! Olyan alapvető dolgokat nem tudtak ezek a növendékek, hogy kedvem lett volna elbeszélgetni a “kollégával” egy kicsit. Hogy finoman fogalmazzak. J

Sok évnyi tanulás után tudni kottát olvasni, de nem érteni, hogy mi történik az eljátszott zenében, vagy nem ismerni az akkordokat, az számomra nem zenei tudás! Bár gyönyörködtető lehet annak aki hallgatja, de aki főzte, az még soha nem kóstolta…

Ezekkel az emberekkel előről kellett kezdenem jóformán mindent és felépíteni egy új, és igazi zenei értékeket képviselő metódusban a zenei tanulmányokat. Mondanom sem kell, mennyire hálásak voltak ezért.

Gondoljuk csak el, milyen veszélyekkel járhat egy ilyen történet énekesek esetében. Tudom, mert a feleségem énektanár. Míg hangszeresek esetében ilyen veszély nem áll fenn, énekeseknél nagyon rossz beidegződések maradhatnak konkrétan fizikailag. Nekik a hangszerük a torkukban van, nem egyszerű csak változtatni a hang tónusán, mint nekünk.

 Egy csak klasszikus hangképzéssel éneklő énekes aki szeretne pl, egy Norah Jones dalt énekelni, nagyon nehezen fog tudni csak “máshogyan” énekelni. 

A zene az nem ujjrendekről szól! Nem egyenes hátról, vagy derékszögben tartott lábakról és egyéb szigorú akár klasszikus zeneelméleti szabályokról. Vagy legalábbis nem csak ezekről. 

Ezek egyetlen zenének az alapjai csupán: A klasszikus zenének. De egy kicsit sem alapjai a könnyű zenének, sem semmilyen más zenének.

A jazz egy jó példa erre. Minden zenész tudja, hogy világszerte a legvirtuózabb és legfelkészültebb zenészek, azok a jazz zenészek. A legjobb bizonyíték erre, hogy a legtöbb pop szupersztár is jazz zenészekkel dolgozik, holott nagyon távol áll a két műfaj egymástól. Mint ahogyan a komolyzene és a jazz is. Mondhatni, hogy a lehető legtávolabbi szegmensek a zenei palettán. Mind szerkezeti, mind dallami, harmóniai, de főleg ritmikai téren. Semmi szüksége egy jazz zenésznek arra, hogy klasszikus összhangzattant tanuljon, vagy hogy tisztában legyen komolyzenei darabokkal. Nyilván nem hátrány és már csak tiszteletből is egy jó zenész minden műfajban jártas mind elméletben, mind zenetörténetben. Azonban nem elkerülhetetlen a klasszikus zene tudása ahhoz, hogy valaki jó jazz muzsikus legyen. Megintcsak lehetne sorolni a neveket…

A zene nem CSAK lapokra írt pici pöttyökről, vagy tempóban eljátszott darabokról szól!

Nem arról, hogy bújunk egy kottát és hangról hangra eljátsszuk ami oda van írva.

A zene az határtalan szabadságról, a megszerzett tudás és a nem tudatos dolgok táncáról, és mindezek  hangszeren való metamorfózisáról szól.

Arról, hogy szavak nélkül tudjuk azt kifejezni, amit szavakkal nem is volna lehetséges.

E csoda átadását egy másik embernek csak egyetlen módon érheti el egy tanár. Ha megismeri a tanítványát, és azon az úton ismerteti meg a zenei tanulmányokat vele, ami a tanítványának örömet okoz.

Hogy mi akkor az alapja a könnyűzenében lévő műfajoknak?

Az, ami minden zenének az alapja: A műfaji besorolásoktól mentes zeneelmélet. Továbbá minden más zene ami előtte és párhuzamosan mellette volt/van.

Órakat lehetne erről is mesélni és szakmázni…

Zenét nem csak komolyzenén keresztül lehet elkezdeni tanítani. Ha valaki akarja, meg lehet úgy tanulni gitározni, vagy akár zongorázni, hogy egyetlen klasszikus darabot nem játszik életében és nem tud kottát olvasni sem. Profi zenészek és zeneszerzők egész sorát lehetne felhozni példanak.

Kottát olvasni például csupán három okból érdemes szerintem:

1.   Ha valaki kifejezetten klasszikus       darabokat akar játszani.

2.  Ha valaki profi zenész, aki zenei tanulmányait megkönnyítendő megtanul zenét olvasni. Ha akar! Mert ebben az esetben sem muszáj.

3.   Ha valaki keresett zenész és több zenekarban játszik. Szinte lehetetlen memorizálni minden formációban mindent, így van, hogy olvasni kell játék közben.

Miért kellene kottát olvasni egy kisgyermeknek vagy egy felnőttnek aki Bob Marley dalokat vagy éppen egy Tommy Emmanuel számot, vagy akár jazzt akar tanulni?

Tökéletes út ahhoz, hogy fél év után elkezdjen a gyerek nyafogni, hogy Ő ezt utálja és nem szeret gyakorolni.

Egy jó tanár az első napon megkérdezi a diákot: Milyen zenéket szeretsz hallgatni? Ez a bűvös mondat!

Ha Te tanár vagy, akkor megvan a pontos metódusod, ahogyan Te szeretsz tanítani. Azonban mindenkit máshogyan kell tanítani. Ez a szépsége a tanári pályának szerintem.

Ha hozzám jön valaki, hogy gitározni akar tanulni, akkor az első dolgom, hogy megpróbalom megtudni, hogy milyen zene hallgatása okoz neki örömöt, vagy kikapcsolódást.

Ha valaki klasszikus gitárt szeret hallgatni, akkor klasszikus darabokon keresztül, ha valaki a funkot szereti, akkor azon az úton keresztül tanítom gitározni. 

Mind a két előbb említett műfajban fogunk találkozni minden zenei megoldással. Mindegyikkel! Csak más műfajokban máshogyan hívjak őket.

Miért tanítanék én kötelezően jazz standardeket egy olyan ebernek aki nem szereti a jazzt? Vagy miért untassak rock szólókkal valakit, amikor a latin zene érdekli?

Hát akkor miért traktáljuk szegény növendéket bármennyi éves is legyen Mozarttal amikor a hideg is rázza a klasszikus zenétől? 

Az sem indok, hogy technikailag a klasszikus tanulmány ad egy jó alapot.

Ha technikáról van szó, én klasszikus darabok nélkül is mondok tucatnyi olyan könnyűzenei, vagy jazz darabot, amik legalább annyira jól fejlesztik azt, ha nem jobban.

Nem kell klasszikus gitárt, sem zongorát tanulni ha valaki nem szeretne! A klasszikus gitár, vagy zongora egyetlenegy dolognak az alapja, a klasszikus zenének.

Felejtsük el ezt a maradi és buta sablont, ami több sebből is vérzik, ahogyan remélem sikerült szemléltetnem.

Egy a lényeg: egy tanárnak óriási felelőssége van abban, hogy a diák miképpen fog vélekedni az adott tantárgyról. Egy tanár egy életre meg tudja utáltatni az adott tantárgyat a diákkal, vagy éppen szerettetni azt. Sajnos számos rossz példa van erre, akár az én családomban is. Sokszor fordul az elő, hogy egy ember azért hagyja abba a zenetanulmányait, mert rossz tanárhoz került. Gondoljuk csak el, hogy milyen kisebb tragédia az, amikor valakinek nagy tehetsége volna a zenéhez, de egy begyöpösödött, szigorú és elavult elvek szerint tanító “pedagógushoz” kerül. Eljár egy-két évig, aztan elköszön egy életre a zenetanulástól. Holott még az is meglehet, hogy olyan rejtett tehetsége volt az adott hangszerhez, amit a tanár nem látott meg és hozott a felszínre. Talán még zenésszé is válhatott volna. Lehet, hogy ez lett volna az Ő pályája. A diáknak, vagy a szülőnek (!) meg eszébe sem jutott, hogy a hiba nem az Ő készülékükben van, és sok-sok más tanárt is ki lehetett volna próbálni.

Összegezve, azt kívánom mindenkinek, hogy ha már erre a csodálatos hobbira, vagy hivatásra adja a fejét, figyeljen oda arra, hogy milyen tanárt, vagy zeneiskolát  választ magának, vagy a gyermekének. Így boldog lesz majd a diák, vagy éppen a szülő és a tanár is.