Reschofsky Dávidnak hívnak.

Zenész, zeneszerző és gitártanár vagyok Budapesten. Közel húsz éve foglalkozom zenével és tanítással.

Alapfokú jazz gitár tanulmányaimat az Erkel Ferenc jazz konziban (Postás) végeztem, majd a BA diplomámat a Kodolányi János Főiskola jazz tanszakán szereztem 2011-ben. Ezt követően Hollandiában éltem közel nyolc évet, ahol többek között megszereztem a MA diplomámat a hágai Royal Conservatory jazz gitár szakán.

A családom mellett a zene a legfontosabb az életemben. A tanítás nekem azon kívül, hogy a megélhetésemet biztosítja, nagyon sokat jelent. Ha egy tanítványon látom, hogy igazán érdeklődik a gitározás iránt és lelkes, akkor igazán örömmel és nagyon szívesen foglalkozom vele.

Két hivatásom is van, mondhatom, hogy a zeneszerzés/zenélés és a tanítás is. Igazán szerencsés vagyok, hogy azzal foglalkozhatom, amivel szeretek és mindkettő a zenével kapcsolatos!

Személy szerint én a jazzben és a jazzgitárban találtam meg azt a fajta harmóniai, dallami és ritmikai világot, ami a legközelebb áll hozzám, azonban más zenéket is szívesen hallgatok, és játszom is. Napjainkban például nagy hatással van rám a kortárs elektronikus zene. Amit a legjobban szeretek, az az improvizáció és ezt megosztani más zenészekkel, más emberekkel.

Minden stílusú zenét tanítok, amiről bővebben írok a “tanítás” menüpontban.

A zenéről általában

Szeretnék megosztani pár gondolatot arról, hogy hogyan gondolkodom a zenéről.

Szerintem a világon létező leguniverzálisabb nyelvünk. Nem számít, hogy milyen nyelven beszélsz, hogy milyen színű a bőröd, vagy hogy hány éves vagy. Minden ember szeret valamilyen zenét. Ha boldogok vagyunk, vagy éppen  szomorúak, meg tudjuk  találni azt a zenét, ami éppen illik az adott hangulatunkhoz, vagy tudatállapotunkhoz.

Nem hiszek a zenei műfajokban. Manapság szerintem a legtöbb zenét szinte lehetetlen bekategorizálni. Talán ötven évvel ezelőtt mondhatták, hogy ez a zene klasszikus zene, az meg például rock, de manapság a határok igen csak elmosódtak. Például ha azt mondja valaki, hogy jazz akkor muszáj pontosítanunk. Milyen jazz?

Main stream? Modern? Fusion? Cool? Folk jazz? Bebop? Swing? stb…

Rengeteg fajta zene létezik, nem is beszélve a keveredésekről, amik a műfajok között létrejöttek. Éppen ezért vagyok kicsit bajban, amikor azt kérdezik tőlem, hogy milyen zenét szeretek, vagy hogy milyen zenét játszom szívesen. Én a saját zenémet játszom, amire rengeteg sokféle más zene és más dolgok is hatnak. Ami a zenémben számomra a legfontosabb az a kísérletezés, az improvizáció és a kommunikáció.

Gitároktatás Budapesten, kezdőknek és haladóknak, minden zenei stílusban.

06301925082